Mi is az a kedvencem.hu?

Egy közösség kutyákról, macskákról, házi kedvencekről. Egy oldal, ahol Te és a Kedvencedeid állnak a középpontban.

Légy aktív tagja a közösségnek!

Ossz meg fotókat. Beszélgess. Posztolj. Mancsolj. Legyen a kedvenced mindenki kedvence.

A kutyák és a 4 Ős elem II.

FÖLD

"Földhözragadt" lények vagyunk - mi is, a kutyáink is. Rajta élünk, rajta járunk, elszakadni tőle csak töredékmásodpercekre tudunk. De valóban így van-e? Biztos, hogy nem szakadtunk el tőle mégis? Hiszen amin járunk, az legtöbbször padló, kövezet, aszfalt, beton - valódi talajt egyre ritkábban érzünk a lábunk alatt... Aligha túlzás azt állítani, hogy a kutya számára sokkal többet jelent a föld, a talaj, mint nekünk, embereknek. Mi magunk - főleg a városlakók - húzódozunk közelebbi kapcsolatba kerülni vele: ha nem muszáj, nem érintjük meg, le a földre legföljebb kirándulások alkalmával telepszünk, vagy a strandon, de még akkor is magunk alá terítünk valamit, s ha kezünkön, ruhánkon felfedezzük a talajjal való érintkezés nyomait, azt mondjuk rá: piszkos. Ezzel szemben a kutya napjában százszor is a földre ül vagy heveredik, fejét lehajtva, földre tartott orral keresgél, s nem habozik a földről enni, ami nekünk álmunkban sem jutna eszünkbe. Talán csak a földműves, aki tenyerébe véve élvezettel, szakértelemmel és szeretettel morzsolgatja, szagolgatja a jó zsíros rögöket - talán csak ő tudja elképzelni, milyen a viszony a kutya és a föld között.

  Földre tartott orral  

A szagokat persze a szél is hozza-viszi, ám igazán jól olvasni a talajon hagyott nyomokban lehet. Minden élőlény (még ha úgy szalad is, hogy a lába sem éri a földet) otthagyja maga után testének aprócska darabjait: az illatmolekulákat, amelyek csak arra várnak, hogy fennakadjanak egy arra járó eb nedves orrán. Éppen ezért a kíváncsi kutya lehajtott fejjel jár, s gazdája csak találgatni tudja, vajon mi lehet az, ami miatt megtorpan, huzamosabb ideig szaglászik egy helyen, vagy hirtelen elszánt ábrázattal megindul, s néha úgy belemerül a nyomkövetésbe, hogy képes fejjel menni a fának, amelyet az előtte járó is célba vett. Kan kutyák gyakran még nyalogatják is a földet, fel-felkapva a fejüket, s csámcsogva csattogtatják az állkapcsukat - ilyenkor egy különleges érzékszervük lép működésbe, amellyel egyszerre szagolják és ízlelik a tüzelő szuka izgató illatüzenetét.   A téma, ami az utcán hever A szagok bármilyen talajon érezhetők, de azért mégiscsak szerencsétlen az a kutya, akinek a valódi anyaföld helyett csak aszfalt jut! A legjobban érzékelhető ez a városi kutyatartás közismert ütközőpontján, a kutyapiszok-problémán keresztül. A legtöbb bírálat azért éri az ebtartókat, mert kedvencük a járdára piszkít, miközben a legtöbben fel sem figyelnek arra, hogy a kutya, ha maga választhat, soha nem végzi a dolgát a szilárd útburkolatra, hanem keres egy füves részt, homokbuckát (szerencsétlen esetben a játszótéri homokozót találja meg), vagy legalább egy útszéli fa tövét, s ott guggol le. Több oka is lehet ennek: talán a lába alatt érzett természetes talaj nagyobb biztonságérzetet ad neki (a ragadozók e cselekvés elvégzése közben igencsak védtelenek!), de az sem kizárt, hogy egyszerűen itt jobban esik a szertartásos kaparás, ami a legtöbb kutyánál elválaszthatatlan része a műveletnek.   Kutyakaparó Az ürítés utáni kaparás célja a közhiedelemmel ellentétben nem az, hogy betemesse a terméket; ha jól megfigyeljük, hamar belátható, hogy a főként hátsó lábakkal végzett széles mozdulatok erre nem is volnának alkalmasak. Amikor a macska igyekszik eltüntetni maga után az árulkodó nyomokat, a műveletet a mellső lábainak precíz, koordinált mozdulataival végzi, és csak akkor hagyja abba, ha valóban nem látszik már semmi. A kutya azonban éppen ellenkezőleg tesz ilyenkor: a hatékonyabb területjelölés érdekében minél nagyobb sugarú körben igyekszik szétszórni saját szagjelét (boxerünknek ez annyira sikerült egy alkalommal, hogy a friss termék a fűből nagy ívben a járda túloldaláig repült, be egyenest egy több méternyire lévő kis üzlet nyitott ajtaján - mi tagadás: kellemetlen helyzet volt!).   Ásás stafétában Kaparni azonban nemcsak ilyen céllal érdemes, hanem magáért az ásás élvezetéért is. Ez már a mellső lábak erőteljes mozdulataival történik, s a lelkes eb időnként bedugja orrát az egyre táguló lyukba, majd kiemeli földdel borított ábrázatát a gödörből, s újult erővel folytatja a munkát. Talán valami rágcsáló járatának szagát érzi ilyenkor, de még valószínűbb, hogy egyszerűen csak a jó anyaföld illatát. Ha egy kutya egyszer megkezdett egy ilyen lyukat, az arra járók folytatják, és a kis mélyedés idővel valóságos katlanná válik - a békesség és a környezet védelme érdekében tehát a parkban semmiképpen nem szabad ebünknek kapirgálást engedélyezni. Hasonlóképpen reagál a kutya a kerti munkák során a frissen felásott föld látványára is. Mielőtt azonban túl szigorúra szabnánk a büntetést, emlékezzünk vissza arra, milyen nagy élvezettel lapátoltunk gyerekkorunkban a homokozóban!   Föld, sár, por A föld csak addig föld, amíg nedvességtartalma egy bizonyos határon belül van - ha ennél több vizet tartalmaz, sárnak hívjuk, ha pedig kevesebbet, akkor pornak nevezzük. Ha pedig e kettő bekerül a lakásba, összefoglaló néven piszokként emlegetjük. Aki lakásban tart kutyát, annak bizonyos mennyiségű szennyeződéssel elkerülhetetlenül számolnia kell. Esős, lucskos időben a kutya lábán éppúgy meggyűlik a sár, mint a miénken, csakhogy ő nem tudja levenni a cipőjét. (Érdekes egyébként, hogy a kutyák sárhoz való viszonya egyedenként eltérő: míg az egyik kényeskedve kikerüli a legkisebb pocsolyát is, addig vannak kimondott "vaddisznó-típusok", akiknek - különösen nyári melegben - látható élvezetet nyújt a sárba való belehasalás.) A lakásba hazatérve a pedánsabb gazdák egyenként megtörölgetik vagy akár meg is mossák a kutya lábait, bár valójában a legtöbb sarat a kutya nem a lábán hordja be, hanem a hasán. A legcélravezetőbb módszer tehát az, ha az ebet az ember a száradásig valamiképpen egy helyben tartja, majd felsöpör alatta.   A könyökén jön ki A föld azonban, ha sáros is, mégiscsak jó barátja a kutyának, szemben a kőkemény burkolatokkal. Sokan talán nem is gondolnak arra, hogy mennyit árt a járda, a beton, de a konyhakő vagy a parketta is, főként a nagytestű kutyák ízületeinek, járás közben is, de még inkább a fekvés, illetve a napi számtalan leheveredés alkalmával. Az életüket természetes talajon leélő ebek könyökén alig látni olyan bőrkeményedéseket, sokszor kisebesedő dudorokat, amelyek mindennaposak a városi kutyákon. Öreg berni pásztorkutyám élete vége felé erős ízületi bántalmaktól szenvedett, de sántikálása szemlátomást enyhült, valahányszor egy-két hétre kiszabadultunk a városból, és sétái során nem kellett az aszfalton kocognia. A kutya tehát nem könnyen szakad el a földtől, de minden bizonnyal mi, emberek is egészségesebbek lennénk testileg és lelkileg is, ha többször éreznénk az anyaföldet a talpunk alatt...
 
Földikutya

A földikutya nem igazi kutya, hanem rágcsáló - kutyának talán azért hívják, mert nagy, széles, bumfordi, bársonyos bundájával és gomb-orrával néhány napos, még vak kutyakölyökre emlékeztet. Neki azonban később sem nyílnak ki a szemei: a föld alatti életmódhoz való alkalmazkodás következtében ugyanis a vakondéhoz hasonlóan visszafejlődtek. Járatai két méter mélyen is lenyúlhatnak a föld alá. Táplálékát elsősorban növényi anyagok, gyökerek képezik, de megeszi a gilisztákat, rovarlárvákat is. Ez az arasznyi hosszúságú, szürkés vagy vöröses színű állatka a felszínre igen ritkán merészkedik, de ha megtámadják, erős, véső alakú fogaival hatékonyan védekezik. Hazánkban is él földikutya, az északkeleti országrészben, de találkozni igen nehéz vele, egyrészt rejtett, föld alatti és éjszakai életmódja miatt, másrészt azért is, mert igen ritka. Szigorú természetvédelmi oltalom alatt áll.
 
0 363
Oct 22, 2013
Sándor Forák
  • 556 pont
  • 26 bejegyzés
  • 2 mancs
  • 0 követő

Legyél Te az első hozzászóló

Loading...